Csongrádról

 

Csongrád és környéke Budapest felől az E75 jelzésű nemzetközi főúton, Kiskunfélegyházától a 451-es úton közelíthető meg, vasúton Budapest felől Kiskunfélegyházán kell átszállni.

A Tisza és a Körös összefolyásánál fekvő város a Közép-Tiszavidéken a legtöbb látnivalót nyújtja. A város környéke az újkőkor óta lakott terület. A honfoglalás előtt már földvára volt, amit a szlávok Csernigrad-nak (feketevárnak) neveztek, ebből származott a település mai neve. Szent István itt várispánságot létesített és a vármegye központjává tette.

A Tisza bal partján a 11. századtól a 16. század közepéig állott Ellés monostora: három hajós, román stílusú bencés templom és kolostor, melynek régészeti föltárására 1990-95 között került sor. Az 1760-as években barokk stílusban épült római katolikus temploma műemlék jellegű. Szomszédságában van a Tari László Múzeum, értékes néprajzi, helytörténeti gyűjteménnyel.

A régi térképeken "Belsőváros"-nak nevezett városrész nem a település központjában helyezkedik el, hanem egy folyó menti magasparton, melyet az ún. "Kerekárok" vett körül. Girbe-gurba utcák, szabálytalan alakú kis telkek jellemzik. Halászok, hajósok, kubikosok lakták. Belsőváros népi műemléki együttese 33 házra terjed ki: közülük a Gyökér u. 1. számú múzeumnak berendezett tájház és több épület szálláshellyel várja a vendégeket.

A Belsővárosra vezető út mellett található az 1722-ben épült Szent Rókus templom. Az 1850-es években kezdődő folyószabályozásokon, vasút-és útépítő munkákon több ezer csongrádi kubikos dolgozott. A vándormunkás kubikosoknak Tóth Béla köztéri szobra állít emléket. A népélet jeles emléke a szegedi út mellett látható Szent Vendel-szobor, melyet a helybeli juhászok 1820-ban emeltettek. A várostól nyugatra fekvő homokháton szőlőtermesztés folyik.

A szőlőhegy övezte, jellegzetes falusias hangulatot őrző Csongrád-Bokros kistelepülés a várostól 12 kilométerre található. A városhoz tartozó települést a horgászhelyként ismert Tisza-holt ága és az eredeti természeti szépségében megmaradt Bokros-puszta határolja, mely állatvilágával, legelőjével, ivókútjaival-kirándulóhelyül kínálkozik. Az utazó, aki megismerkedik e vidék bájával, megkóstolja borát, felejthetetlen emléket szerez.

Centrum Vendégház és Apartmanok kertes háznál © 2011